"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

Rosa mama "kurvagyerek-bömböldéjébe” olyan prostituáltak adják be újszülöttjeiket, akik nem szeretnék, ha a gyámhatósághoz kerülnének porontyaik. Ha egy nő ezt a szakmát űzi, és nincs megfelelő "higiéniája", („Böhöm azt mondta, hogy azoknak a nőknek, akik ma strikkelnek, most van tablettájuk a higiéniára, de ő túl korán született.”) könnyen teherbe eshet, gyerekkel pedig nem dolgozhat tovább - vagy elrejti, vagy átadja a gyámhatóságnak. Marad hát a megőrző, ahol a kicsik más arab, zsidó és néger kölykök, kerítők, kéjnők, művészek színes kavalkádjában tengethetik hétköznapjaikat. Igen megrázó, hogy egy nő, a körülményei folytán nem részesedhet az anyaság örömeiben, abban a legnagyobb kincsben, melyre biológiailag is determinálva van.

A regény több kényes kérdést feszeget, mint például a prostitúciót. Kit nevezhetünk kurvának? A válasz elsőre triviálisnak tetsző, de kiemelnék a regényből egy mondatfoszlányt, amiben arról esik panasz, hogy rosszabbul megy mostanság a prostiknak, mert nagy az ingyen konkurencia. Persze, minek is fizetne a férfi olyasmiért, amit ingyen is megkaphat. A XX. század hatalmas változást hozott a nők életébe. A 60’as években megjelenő hormonális fogamzásgátlók óriási szabadságot adtak a nőknek, szexuális forradalom tört ki. (A könyv a 60-as, de már inkább a 70-es évekbeli Párizsban játszódik.) Rosa mama ezzel a megjegyzésével tulajdonképpen ítéletet is mond: „ingyen kurva”, ami még rosszabb az ő értékrendjében, mert nem a megélhetés, hanem pusztán a kéjszerzési szándék vezérli. A társadalom viszont másképp ítél. A prostitúció illegális, hazánkban kijelölt házak sincsenek, ahol legálisan működhetne. Érdekes elgondolkozni Rosa mama szavain, hogy „hivatásos” létére milyen véleménnyel van kora lazább erkölcsű leányairól. Felhozhatjuk megoldásképpen Rosa mama életkorát is. Az ő fiatalsága idején a „tisztes” lányok nem így viselkedtek. Anno még szilárdabban megvolt a helye a dolgoknak. Tudták mi férhet bele egy tisztességes lánynál és mi nem. Napjainkra összekuszálódtak. Rosa mama kijelentését így értelmezhetjük a generációk szembeállításaként is. A régi értékek megkérdőjeleződnek, helyükbe újak lépnek. „Szerintem Katz doktornak igaza volt, amikor megmondta neki. Azt mondta, hogy a kurva az felfogás dolga.”

Ajar művével az etnikai diszkrimináció ellen is tiltakozik. „Sokáig nem tudtam, hogy arab vagyok, mert senki sem bántott.”  Momo arab, Rosa mama zsidó. Hol arabul, hol „zsidóul” beszélnek. A kis Mohamed is megtanulja a zsidó imákat, mert zavarta, hogy Rosa mamának és Mojsenak „külön dolgaik vannak”. Emlékezetes jelenet Momo apjának megjelenése. Rosa nem akar elszakadni Momotól (és ő se tőle), ezért trükkhöz folyamodik. Azt állítja Mojse az ő fia, csak véletlenül összecserélte a két gyereket és őt nevelte tisztes zsidó hitben. A férfi teljesen kikel magából: „eredeti állapotban” akarja visszakapni 11 éve „letétbehelyezett” gyermekét:

„Én egy szabályos arab fiúgyermeket adtam magának és azt akarom, hogy egy arab fiúgyermeket adjon vissza.”

Ebben a részben nagyszerűen megfigyelhető az egész regényre jellemző abszurditás, amivel szót emel a faji előítéletek ellen. A nyugtátlobogtató apa ott hagyja gyerekét, mert neki nem kell zsidó fiú, az nem az övé.

A történet tulajdonképpen Rosa mama megöregedéséről és elmúlásáról szól. Igen megható az a közösségi összefogás, ami Rosa mama állapotának rosszabbodásakor megjelenik. A környék lakói segíteni próbálnak ilyen-olyan módszerekkel a beteg asszonyon: afrikai varázslatokat vetnek be, zenebona, tánc, tűznyelés, mindent Rosa mamáért. Momoék nagy segítségére van Lola asszony, egy szenegáli „buzimaca”, aki korábban bokszolóként kereste kenyerét, de rájött, hogy rossz nembe született és melleket csináltatott magának és hamarosan le is szeretné nyisszantatni bizonyos fölössé vált testrészét.

„… szenegáli férfiban még sosem láttam Lola asszonyhoz fogható családanyát, tényleg kár, hogy a természet meggátolta. Igazságtalanság érte őt, és boldog kiskrapekok vesztek el benne. Még örökbe se vehetett egyet, mivel a travesztiták túlságosan mások, és azt sose bocsátanák meg nekik. Lola asszonynak néha majd meghasad a szíve emiatt.”

A neten való böngészés során még egy meleg honlapra is ráakadtam, ahol a könyvajánlóban külön kiemelik Lola asszonyt: „Kifejezetten tetszett, hogy az egyik legpozitívabb karakter anno bokszoló volt, most nőnek öltözött prostituált”. Mint már írtam, a műben felmerülő problémák napjainkban is aktuálisak. Pár éve például nagy botrányt kavart hazánkban Terry Black esete. Egyesek, ha a „másságot” még tolerálják, az egynemű párok gyermek vállalása ellen aktívan tiltakoznak: Elrontanák a gyereket. A gyerek is „megbuzulna”. Nem egészséges. A gyereknek szüksége van anyára, apára stb. Az utolsó állítás még rendben is van, bár meg lehetne lobogtatni a válási statisztikákat, hogy hányan élnek csonka családokban, apa vagy anya nélkül.

Rosa mama állapotának javulására nincs remény, ezt Katz doktor is megmondja:

„Nem lesz képes megfelelően gondolkozni, és úgy fog élni, mint a spenót. Még sokáig húzhatja, sőt évekig fel-felcsillan az értelme, de hát ezen nem lehet segíteni…”

Egyre kevesebb kiskrapek van körülötte, egyre jobban foglalkoztatja, hogy szeretne egyszerűen meghalni, de ebben a civilizált világ nem akar neki segíteni - illetve nem segíthet neki: „Ha Rosa mama kutya lett volna, már rég megirgalmaztak volna neki, de az emberek mindig rendesebbek a kutyákhoz, mint az emberi személyekhez.”

A műben megjelenik az eutanázia kérdése. Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, mert ellentmond a hatodik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. 1935-ben, Angliában indult szervezett mozgalom az eutanázia legalizálására, ekkora alapította C. Killick Millard a Voluntary Euthanasia Legalisation Society nevű szervezetet – az eutanázia törvényesítéséért küzdő önkéntesek társaságát. A Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben is elutasította a társaság törvénytervezetét.

Rosa mama meg akar halni. Nem akar így élni. Nem kíván „spenótként” vegetálni a kórházban, hogy új csúcsokat dönthessen. Tulajdonképpen Rosa mama a passzív eutanáziát választja. Nem megy kórházba, elutasítja az orvosi kezelést és titkos rejtekhelyén várja ki utolsó napjait. Csak Momora számíthat, aki vele van az utolsó percekig, sőt utána is.

A regényt az első oldalak olvasásakor még gyanakodva fogadtam, majd később teljesen magával ragadott egyedi stílusa, nyelvezete. Ajánlottam barátaimnak is, olvassák el, megéri. Ha sikeresen túljutunk vulgaritásán, komoly társadalomkritikára bukkanunk. A műben felmerülő társadalmi és etikai dillemákról érdemes elgondolkodni, beszélni, vitázni, mert aktualitásukat napjainkra sem veszítették el.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés