"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

Ebben a házban ne félj a kísértetektől; tőlük
tarts a legkevésbé.
Engem személy szerint megnyugtatnak a zajok.
A recsegés és a léptek éjjel nem ijesztenek meg,
inkább felvidítanak a trükkjeikkel, amikor
ezt-azt eldugnak-elmozdítanak. Sokkal
otthonosabb lesz tőle itt. Belakott.
A kísérteteken kívül semmi nem él itt sokáig.
Se macska, se egér, se légy, se álom, se denevér,
Két napja láttam egy pillangót,
danaidát, azt hiszem, szobáról szobára táncolt
és megült a falakon, bevárt engem.
Ezen az üres helyen nincs virág,
s hogy a pillangó éhen ne haljon,
az egyik ablakot üggyel-bajjal kitártam,
két tenyerem rebegő énje köré borítottam,
szárnyai finoman csókolták bőrömet,
és elengedtem, néztem, ahogy elszáll.

Nincs türelmem az évszakokhoz, de
érkezésed enyhítette a téli fagyot.
Kérlek, járj körbe. Kutatgass kedvedre.
Néhány dologban szakítottam a hagyományokkal. Ha
van is itt bezárt szoba, nem találod meg. A pincében a
kandallóban nem lesz régi csont vagy
szőr. Nem lesz vér.
Nézd: csak szerszámok, mosógép, szárító,
bojler és egy kulcscsomó,
Semmi, amitől félni kell. Semmi sötét.

Talán komor vagyok, de csak annyira,
mint aki ilyesmit elszenvedett Balszerencse,
óvatlanság vagy fájdalom: a veszteség a lényeg. Látod majd
a szívfájdalmat a szememben, és arról álmodsz,
hogy elfeledteted velem azt, ami azelőtt volt, hogy
besétáltál a házba. És egy kis nyarat hoztál a
pillantásoddal, a mosolyoddal.

Amíg persze itt vagy, hallani fogod a kísérteteket,
mindig egy szobával arrébb,
és talán felébredsz mellettem éjjel,
tudva, hogy van egy ajtó nélküli hely,
tudva, hogy van egy bezárt hely,
és mégsincs. Hallod
őket csoszogni, sóhajtani, dübögni-dobogni.

Ha bölcs vagy, kirohansz az éjbe,
elröppensz a hidegbe
talán egy csupa csipke hálóingben.
Futás közben a fasor
kavicsai véresre vagdossák talpadat,
így, ha akarnám, követhetnélek,
kóstolgatnám a véredet és óceánnyi
könnyeidet. Ehelyett itt
várok a privát zugomban, és nemsokára
gyertyát
teszek ki az ablakba, szerelmem, hogy világítsa meg hazautad.
A világ repdes, akár a bogarak. Azt hiszem,
így emlékszem majd rád,
fejem melled két fehér dombja közt pihen,
s hallgatom szíved kamráit.

Pék Zoltán fordítása

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés