"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer négy testvér. Édesapjuk nagyon szegény volt, és mikor meghalt, nem tudott a fiaira hagyni semmit, csak egy düledező kis viskót, meg egy aprócska földet.
       Egy jó tündér megsajnálta a szegény, magukra maradt fiúkat, és azt mondta, mindegyiküknek ad egy-egy ajándékot. Először a legidősebb fiút kérdezte meg, mit is szeretne. Ő gazdagságot kért. Eleinte azt gondolta, hogy a tündér becsapta, hiszen semmi változás nem történt, továbbra is nagy nincstelenségben éldegéltek. Teltek a napok, s egy reggel a legidősebb fiú egy postagalambra lett figyelmes az ablakban. Leoldotta a lábára kötött levelet, és csodálkozva vette észre, hogy az a királytól jött, és neki szól. Az uralkodó egy nagyobbacska földet bízott rá, ami az ő kis birtokukkal volt szomszédos. Ha rendesen gondját viseli, a termés felét megtarthatja, és azt szabadon fogyaszthatja, árulhatja. Eszközöket is kapott hozzá, már csak művelnie kellett.
       Nem sokkal ezután a jó tündér a második fiút is megkérdezte, mit kíván. Amaz azt mondta, hatalmat szeretne. Teletek a napok, és semmi sem történt. A fiú lassacskán morogni kezdett, hiszen a bátyja élete ennyi napon belül már változott. Aztán egy nap emberek kezdtek szállingózni hozzá, hogy tegyen igazságot vitás ügyeikben. Nem voltak ezek eget rengető dolgok, hiszen akkor a királyhoz fordultak volna, ilyen csekélységekkel pedig nem akarták zavarni. De nekik fontosak voltak ezek a kisebb ügyek is, ezért kértek segítséget.
       A harmadik fiú is megkapta a lehetőséget, hogy kívánjon valamit. Ő bölcsességet kért. Néhány zúgolódást követő nap után ő is kapott egy levelet. Egy módos és művelt rokona meghívta magához egy hétre a fiút. A kedves rokonnak volt egy hatalmas házi könyvtára. Egy hét vendégeskedés alatt kiderült, hogy a fiú agya olyan, akár a szivacs, mindent magába szívott, amit olvasott, és meg is értette azt.
       Napok, hetek, hónapok teltek el, de a jó tündér nem beszélt a legkisebb testvérrel. A fiú besegített legidősebb bátyjának a földművelésben, ha középső bátyjához olykor gyerekek mentek kis vitáikkal, velük ő foglalkozott, a harmadik fiú helyett pedig gyakran elment a könyvtárba. Hiszen nem akart ő élősködni rajtuk. De hiába segített sokat, a testvérei mégis zsörtölődtek, hogy a tündér hazug, hiszen az öccsükhöz nem jött el, így ő a nyakukon fog maradni. És ez bosszantotta őket. De a kistestvér nem morgott, sokat dolgozott, és bízott a tündérben. Ha a bátyjaihoz eljött, hozzá is el fog. Nem is várt hiába, egy napon végre neki is feltette a kérdést, hogy milyen ajándékot is szeretne? A fiú azt kérte, hogy őszintén tudja szeretni az embereket. Ahogy tette tovább a napi dolgát, gyakran megállították szegény, szomorú, vagy épp lelkes, boldog emberek könyvtárba menet, vagy bevásárlás közben, a piacon.
       Teltek az évek, a jó tündér ez alatt nem beszélt egyik testvérrel sem, de csendben, a háttérből figyelte őket. Kíváncsi volt, miként használják fel a kapott dolgokat.
       A legidősebb gazdagságot kért tőle, és nagy földet kapott. Hogy mi lett belőle? Kezdetben lelkesen művelte azt, de aztán alább hagyott a kedve, és egyre inkább elhanyagolta. A talaj tönkrement, nem hozott jó termést, a király visszavette a birtokot, és megkorholta a fiút. A legidősebb testvér kapott földet, de nem adott hozzá szorgalmat, így nem érte el a gazdagságot.
       A második fiú hatalmat kért, és kapott vitatkozó embereket, akik az ő segítségét kérték. Kezdetben használta eredendően jó szívét és józan paraszti eszét, de aztán olykor egy-egy ember pénzt vagy egyéb jutalmat ajánlott fel neki, ha az ő javára dönt. Ő pedig elfogadta, és egyre inkább megvesztegethetővé vált. Hatalmat kért, és kapott olyan embereket, akik segítségét kérték nézeteltéréseik rendezésében. De ő nem adott nekik becsületességet és igazságot, hát elpártoltak tőle, már nem volt hatalma senki felett, mert visszaélt vele.
       A harmadik testvér bölcsességet kért, és kapott tehetséget. Eleinte komoly, tartalmas könyveket kölcsönzött a könyvtárból, próbálta megérteni, és jó szívvel használni is, amit tanult. De ez egyre nehezebb munkának bizonyult. Így könnyebb olvasmányokat keresett, mígnem rákapott a ponyvaregényekre, s egy idő után már nem nyúlt többé komolyabb művekhez. Bölcsességet kért és kapott tehetséget, de ő nem adott hozzá igényességet, így tehetsége már nem volt hasznára.
       A legkisebb fiú azt kérte, hogy őszintén tudjon szeretni, és kapott szeretetre vágyó embereket. Sok barátja volt, természetesen voltak legjobbak is, de mindenkire odafigyelt. Szólt néhány kedves szót a piaci kofához, ha csak tudott, szakított időt a szomorkodókra, és mindig volt egy szem cukor, pogácsa, vagy ezek hiányában, mert hát azért csak szegény volt maga is, fonalbaba a falu elhanyagolt gyermekeinek. Igaz, olykor figyelmeztetnie kellett magát, ha elaprózza erejét, az senkinek sem használ. Mindig mindenkiről a jót feltételezte, bizalmát nem kellett elnyerni, adta azt ingyen, bár akadt olyan, aki ezt eljátszotta, de ilyen mindig akad. Azt kérte, hogy őszintén tudjon szeretni, és kapott olyan embereket, akiknek az ő szeretetére volt szüksége. Ő pedig odaadta mindenét: jó szándékát, idejét, bizalmát. És úgy érezte, megkapta, amire vágyott, őszintén tudott szeretni.
   

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.07.07. 14:01 Zsófi Szia! Elolvastam ezt a történeteted is. Nagyon jól sikerült a népmesei stílust megüti, igazán gördülékeny. A mondanivalója is szép, csak a legvégét ismét túlmagyarázásnak éreztem. Anélkül tökéletes lenne. :) Üdv, Zsófi Válasz: Szia! Köszönöm, hogy elolvastad. Örülök, hogy sikerült valóban népmesés hangulatúra faragnom. Elolvastam újra, és már látom, tényleg igazad van, a vége túlmagyarázás. (Ráadásul benne van egy vers mondata, amelyik a mesét ihlette.) Ki is töröltem az utolsó bekezdést. Köszönöm az észrevételt. :) Üdv: Éva Anna