"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

Játék nyúl 

       Juhé! Már megint vége egy unalmas délelőttnek. Tudom, mert Drágám már végzett az ebéddel. Ahogy beleszimatolok a levegőbe, érzem a paradicsomleves illatát.
       Ó, már itt is van értem. Már felöltöztette Kisbogárt, és most jön, hogy betegyen mellé a babakocsiba. Drágám ma is a hosszú ballonkabátját vette fel a sétához, és azt a szép fehér kendőt terítette a fejére. Kisbogár is alaposan be van bugyolálva takarókba, a fején meg egy csöpp kis sapka. Olyan édes! Hogy elmosolyodott, mikor Drágám berakott mellé. Szóval minden kész, indulhatunk.
       Nagyon szép idő van, az Ikrek is biztosan virgoncak lesznek. Szeretem, hogy levegőzhetek egyet, amikor minden nap elmegyünk értük az oviba. Csak olyan rövidek ezek a séták. Már meg is érkeztünk. Szeretem a gyerekzsivajt is, ami ilyenkor fogad. Két nagycsoportos összeverekszik, egy fiúcska meghúzza a lányok haját, mindenkinek meg kell keresnie a saját hátizsákját, és a makacs cipőfűzőkkel is meg kell küzdeni. Ajjaj! Kisbogár megint nyűgös. Drágám hiába ringatja a babakocsit, csak sírásra áll a kis prücsök szája. Jön a foga. És már megint a fülemet rágja. Már egész rongyos a vége, és tiszta nyál.
        No, megérkeztünk. Hugi, az egyik iker, megmenekít Kisbogár fogaitól, a csap alatt bevizezi megcsócsált fülem végét, aztán cipel is az ebédlőasztalhoz. Nagy, okos szemeivel figyeli, hogy Drágám mit csinál, aztán elszorítja a nyakam egy ügyetlenül felkötött partedlivel. Kedves is hazajött a munkából, kezdődhet az ebéd. Mondanom sem kell, hogy az Ikrek ragaszkodtak hozzá, hogy ne csak ok és Drágám kapjon puszit, hanem én is. Úgyhogy Kedves engem is összebökdös rövid szakállával, amin az Ikrek csak úgy kacagnak.
       – Egyetek szépen! – mondja Drágám, miközben szalvétával itatgatja a bébiételt a terítőről.
       Oh! Látom már, Öcsi mire készül. Megint telepakolja az egész arcomat tésztával. Már tiszta maszatos vagyok. Mikor tanulja már meg, hogy a saját szájába tegye a villát? Lassan, de végzünk az ebéddel, megszabadulok a fojtogató előkétől. Újabb bökős puszi Kedvestől, mert megy vissza dolgozni. Drágám pedig viszi lefektetni az Ikreket. Hugi ma is úgy gondolja, hogy magával vihet az ágyba, de… Öcsi persze ki akar szedni a kezéből. Juj! Ismét veszekedés tárgyává váltam. Már tépik is egymást. Öcsi húzza a kislány haját, o meg belemélyeszti apró körmeit a fiúcska karjába. No és persze folyton engem cibálnak. Ennek biztosan sírás lesz a vége. Én megmondtam. Már püfölik is egymást a szőnyegen. Ajjaj! Leszakadt a karom. Ó, mekkora a csetepaté! De már jön Drágám, hogy szétszedje őket, és miután mindkettejüket beparancsolta az ágyba – két plüssállat kíséretében – ügyes kezeivel, apró öltésekkel, olykor megcsóválva a fejét, visszavarrja a karom. Végre elaludtak az Ikrek, én meg itt maradok az előszobában. Még nagyjából fél óra, és Misi, az Ikrek bátyja hazaér a suliból. Addig Drágám elmosogat.
       Igen, már hallom, ahogy bevágja a táskáját a sarokba, és lerúgja a cipőit. Aztán uzsgyi, siet be Drágámhoz, közben pedig felkap engem, és a levegőbe dobálva meséli el a meccs eredményét. Még csak hatodikos, de az egyik legjobb kapus az iskolában. Valahányszor a levegőbe repülök – esetleg nekicsapódok a plafonnak –, Misi a beszédét rúgásokkal díszíti, hogy bemutassa Drágámnak a legbravúrosabb védéseket. Szeretem, amikor dobál, és szállok a levegőben. Amint véget ért az élménybeszámoló, Misi – engem ottfelejtve a konyhaasztalon – elrobog leckét írni.
       Kis idő múlva megérkezik Nővérkém, aki már egész nagylány, idén kezdte a gimnáziumot. Uh, látom, haragos. A szeme villámokat szór, engem dühösen lekap az asztalról, és berohan velem Drágám és Kedves szobájába, ahol van egy hatalmas ágy. Mindig erre dobja le magát, ha valami felzaklatta. Most is végighasal rajta, én a feje alá kerülök, és ismét eláztat könnyekkel. Amikor már lecsendesül, bejön Drágám, és vigasztalja. Olyan furán, félszavakban beszélnek, nem is értem, mi a baj. Szegény Nővérkém… dühében közben hozzávág a falhoz. Újra csak a levegőben repülök. De ez nem olyan kedves dolog, mint mikor Misi dobált. Egy képkeretnek csapódok, és Kedves íróasztalára érkezem. Figyelem, mi történik: Nővérkém úgy tűnik megvigasztalódott, mert átöleli Drágámat, és közli, hogy elmegy tanulni.
       Megint magamra maradtam. Innen épp kilátok az ablakon: lassacskán kezd lemenni a Nap. Már késő délután van, az éjjeliszekrényen lévő óra elüti az ötöt. Percek kérdése, és megjön Kedves a munkából, átöltözik, iszik egy teát, megnézi a híradót, és ide fog jönni hozzám, az íróasztalhoz. Igen, itt is van. Előveszi a papírjait, és nekilát a dolgának. Biztosan ő is a házi feladatát készíti el.
       Á, megjött Misi osztálytársa, és sötétedésig a kertben fognak focizni. Ha este ide kerülök, az íróasztalra, mindig látom őket. Olyan vidámak. A végén mindig birkóznak egyet, de látszik, hogy nem vesztek össze, ahogy az Ikrek szoktak. Igaz, Drágám nem szereti ezt, és inkább rájuk szól, hogy még ehhez túl hideg a föld. Kedves persze „nem veszi észre”… o is volt gyerek, ráadásul fiú gyerek. De most már percek múlva végleg lemegy a Nap, a kisfiúnak haza kell mennie. Itt pedig leül az egész család a vacsorához, és a gyerekek tele szájjal, egymás szavába vágva szavalják, kivel mi történt ma. Tudom, mert hallom a beszédüket, és tudom, mert egyedül maradtam.
       Lassan múlik az idő. Kedves és Drágám bejönnek a szobába. Már megfürdették, és ágyba dugták a kicsiket, a nagyobbak meg még épp a döntő kártyapartit játsszák, aztán hamarosan ők is lefekszenek. Az egész család pizsamába bújt, Kedvesék még megvetik az ágyat, aztán csendben beszélgetni kezdenek. Csak tudnám, hogy Kedves miért simogatja Drágám arcát és nyakát, és puszilják meg egymás száját? Hiszen Kedves ebédkor is olyan szúrós volt. Miért kell segíteni Drágámnak, hogy levegye a ruháját? Hiszen már az Ikrek is majdnem át tudnak öltözni egyedül. Meg miért is akarna átöltözni, hiszen már hálóing van rajta. Nem értem én ezt. Ó! Drágám feláll az ágyról, és a fülemnél fogva, néhány mondat kíséretében kicipel a szobából.
       – Ki kell vinnem innen. Nagyon zavar. Olyan szemtelen, ahogy néz minket.
       Kedves felül, mert fél karján könyökölt, és most hátravetett fejjel nevet, de kedvesen.
       – Nem mondod?! Zavar ez a játék nyúl?!
       Ezen mi olyan mulatságos? De azt én már nem hallom, Drágám becsukta az ajtót. No tessék! Ők már nem játszanak velem.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.05.23. 20:18 Kata Nagyon aranyos ez a kis novella! :) Gondolkoztam, hogy a nyuszi miért nevezi Drágámnak, Kedvesnek, Huginak, stb. a család tagjait, de aztán eszembe jutott, hogy nyilván azért, mert így hallja, hogy a családban szólítják őket. (Remélem, érthető voltam... ;)) Tetszett, hogy a nyúlon keresztül mutattad be az egyes családtagok életét, tipikus problémáit, így végül is csaknem minden korosztály megjelent benne. Nekem az egész olyan idillikusnak tűnik, pedig azért akadtak veszekedések, kiakadások is. :) A végén különösen jó volt a kisnyuszi ártatlan naivitása... ;-) Szóval gratu! :)