"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

Helyszín: New York, USA. Ádám, mint üzletember, Lucifer, mint Ádám munkatársa.

Újabb megállóhoz érkezett a metró a Subway kanyargós rendszerében. Két ügyvéd szállt le a járatról: egy középkorú férfi, és annak társa, akinek rideg bölcsesség sugárzott tekintetéből.
- Lucifer, megérkeztünk az újkorba! – lelkendezett az egyik. – Nézd csak, mennyi fantasztikus találmány van itt. Hoppá, ez mozog! – A férfi kis híján felbukott a mozgólépcső egyik fokában. Elmosolyodott, majd egy apróbb ugrással már fent is volt a lépcsőn és haladt tovább, felfelé.
- Látom, Ádám – mondta Lucifer kimért hidegséggel. – Rengeteget fejlődött a világ.
- Ahogy mondod! – örvendezett tovább Ádám. – Elérkezett az a kor, amiről mindig is álmodtam. Végre…
- Fényt látok – szólt közbe az ördög. Az ember lelépett a mozgólépcsőről, majd társával együtt kilépett New York mindig nyüzsgő utcájára, az Upper Side-ra. Igaz, már sötétedett, és az egyedüli fényt csak az utcai lámpák jelentették, de Ádámnak így is tetszett a sokaság: a buszhoz vagy épp a metróhoz siető emberek, a piros lámpa előtt várakozó autók, a divatos nők, a nevetgélő fiatalok.
- Mint a paradicsom – jelentette ki –, csak sötétebb az este. Nem látom a csillagokat. De az új kor illata… - Mélyet szippantott, és azon nyomban köhögni kezdett.
- Mint a pokol kénköves bugyra – jegyezte meg csípősen Lucifer.
- Nem számít – legyintett Ádám. – Majd ez a csodálatos kor ezt is megoldja. – Aztán megindult a nyüzsgő utcán, sarkában az ördöggel.

 Talán néhány perce haladhattak, amikor nagy kiabálásra lettek figyelmesek. Ádám megállt egy pillanatra, majd befordult egy kis mellékutcán. Egy sötét, gazdagnak tűnő férfit és egy, a lábainál könyörgő asszonyt pillantott meg. A nő hisztérikusan sírt, közben pedig olyasmiket motyogott, hogy „Én fizettem”, „Kérem ne!”.
- A számlája teljesen mást mond – dörögte a férfi. – Ön már legalább egy hónappal elmaradt a tartozása törlesztésével. Tudja jól, hogy mi történik ebben az esetben…
- De eddig minden hónapban becsületesen fizettem! – fakadt ki még inkább az asszony. – És… és csak nem csökken a tartozás! Pedig a tőke is lejjebb ment… - Mély levegőt vett, hogy kicsit megnyugodjon. – Egyedül nevelek három gyereket… Mi lesz így velünk?
- A törvény az törvény – mondta együttérzés nélkül a férfi. – Tudja, ha a kölcsönt nem fizeti ki, akkor a bank elviszi a zálogba helyezett tulajdonát, ez esetben a lakását…
A nő ismét kifakadt. Fájdalmas hangja az egész utcában visszhangzott. Ádám nem bírta tovább hallgatni és nézni a jelenetet, sietős léptekkel továbbállt.
- Annak az alaknak nincsen lelke! – motyogta az ember. – Attól, hogy kölcsönt kért az asszony, nem tehetnek vele ilyet! Hogy történhet meg ez egy ilyen modern korban? Pedig az az ember se több, csupán egy bank behajtója, ezt ő sem engedhetné meg magának!
- A technikai fejlettség sose függött össze az erkölcsivel – jegyezte meg Lucifer. Az ember nem szólt semmit, csak szótlanul továbbsétált.


 Ádám annyira elmerült a látottak elemzésében, hogy nem is figyelt előre, nekijött valaki. Pillanatok alatt a hideg és kemény betonon találta magát.
- Nézz már előre! – horkant rá egy dühödt hang. Az ember leporolta karját, majd körbenézett: egy huligán rapper állt vele szembe. Ádám kicsit megdöbbent, de nem adott neki hangot. A rapper még egy ideig figyelte a másikat, majd hirtelen megfordult. A távolban két rendőrnek tűnő alakot látott. Gyorsan a zsebébe nyúlt és előrántott egy pisztolyt. Először egy közeli utcai lámpát lőtt szét, majd a biztosokra célzott. Egymás után többször meghúzta a ravaszt és a rendőrök összeestek. A rapper önelégülten elmosolyodott, majd Ádámon keresztül elmenekült a helyszínről. A megszeppent ember és a nyugodt Lucifer azonnal odasiettek a sebesültekhez.
- Annyira nem súlyos az állapotuk – állapította meg Ádám. – De azért hívjuk a mentőket, biztos, ami biztos.
Lucifer szó nélkül tárcsázta a 911-et.
Amíg a mentő kiért, az ember kifejezéstelen arccal meredt maga elé. Sokáig szótlan volt, még akkor is, amikor az orvos és a mentősök ellátták a rendőröket, majd elszállították őket a kórházba. Az ördög addig követte szemével a fehér autót, amíg az el nem tűnt valahol a dugók és neonfények tengerében.
- Mit szólsz ehhez? – kérdezte Ádámot.
- Teljesen elkeserít – sóhajtotta az ember. – Hogy gondolhatja bárki is azt, hogy ilyet megtehet a társaival? Csak azért, mert szabad?  De ez rossz szabadság, akármit nem tehet az ember. Nincs ebben a korban senki, aki egy kis határt szabna ennek a hatalmas szabadságnak? Én nem ezt akartam… - A férfi gondterhelten felsóhajtott. – Csak ezek a nagyszerű találmányok nyűgöznek le ebben a korban.
Ádám elhallgatott és újra elindult, de most lassabban mozgott, tekintetét a földre szegezte. Látszott rajta, nem akar több szörnyűséget látni. Azonban Lucifer tudta, tovább kell menni.

 Az ember fáradtnak érezte magát, lábai mintha ólomból lettek volna. Nem is nagyon figyelt a külvilágra, azt próbálta kizárni tudatából. Amennyire lelkesedett ezért a korért, most már annyira elege volt belőle.
Hangos zene zökkentette ki Ádámot. Kíváncsian nézett körül, hátha megtalálja a zaj forrását: egy bárból szűrődött ki a hang. A szórakozóhely előtt két, alul öltözött nő állt, kezükben egy-egy üveg, ujjaik között cigaretta füstölgött.
- Látod őket? – kérdezte az ember Lucifert. – Olyan ismerős az egyik, a bal oldali. Menjünk közelebb!
A férfi léptei gyorsabbak voltak, mint valaha, de az ördög így is lépést tudott vele tartani. Még egy perc se telt el, már mindketten ott voltak a két nő előtt. Azok értetlenül meredtek a másik kettőre.
- Kik ezek? – tárta szét karjait a jobb oldali nő. Kis híján elvesztette az egyensúlyát.
- Nem t’om – vont vállat a másik, majd fenékig meghúzta az üvegjét. Miután kiürült, elhajította, és kicsit dülöngélni kezdett.
- Hé, téged ismerlek! – mutatott rá Ádámra. A férfi komoly arccal fürkészte a nőt.
- Hol találkoztál ezzel? – kérdezte csodálkozva a másik nő.
- Hát tudod, az a város… - dünnyögte, majd megremegtek lábai és összeesett. Társa felröhögött, aztán visszament a bárba. Közben Ádám karjai közé vette az elalélt nőt. Elkeseredett tekintettel nézte a másik ember most már békés vonásait. Már tudja, honnan ismeri.
- Szegény Éva – suttogta a férfi. – Mit tett vele ez a szörnyű kor. A kedves, gyönyörű teremtésből egy eltorzult, szenvedélybeteg nőszemélyt csinált ez a nagy szabadság. És nem csak vele, hanem mindenkiből. Ez mindennél jobban elszomorít. – Ádám Luciferre nézett. – Ebben a világban csak a tudomány az, aminek tovább kell élnie. Kérlek, Lucifer, repíts minket egy olyan időbe, ahol mindent megtisztít a tudás és eltünteti ezt a mocskot!
Az ördög nem szólt semmit, csak egyet csettintett, majd mindhármukat elnyelte a föld.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.08.16. 22:24 Anna Éva Kedves Zsófi! Már régóta készültem elolvasni ezt a novellád, és most sikerült. Kíváncsi voltam, itt mi lesz az az eszme, ami végül a visszájára fordul, s amiből így elege lesz Ádámnak. A szabadság - vagy, ahogy írtad lentebb, a túlzott liberalizmus - lett az, és szerintem ez nagyon igaz is, valós probléma. Tetszik, ahogy megoldottad, és az is - nekem, bevallom, nem tűnt fel elsőre, csak mikor olvastam Kata véleményét, kaptam a fejemhez - hogy figyeltél arra, hogy a következő részben a tudás következik. Néhány kis hibát én is észrevettem: "És nem csak vele, hanem mindenkiből." - elírtad, mert nem vele, hanem belőle, vagy nem mindenkiből, hanem mindenkivel ezt tette, vagy hasonló jobb lenne. Illetve az elején szerintem sűrűn van egymás után a két lámpák. A harmadik bekezdésben pedig a szabadság szót találtam ismétlődőnek. De ezek apróságok, nézd majd át, ha lesz időd. Összességében ügyes, ötletes írás, gratulálok hozzá! :) Anna Éva   Válasz: Szia! Köszönöm szépen. ^^ Azt hiszem erre ötöst is kaptam. A hibákat átnézem, köszi, hogy szóltál értük. Üdv, Zsófi

2011.07.07. 13:22 Kata Kedves Zsófi! Már régebben elolvastam ezt a novellát, de most még egyszer átnéztem, jobban koncentrálva a mondanivalójára. Elvégre, mint Madách művében, itt is leginkább a mélyebb tartalmon van a hangsúly. Az ötlet már akkor is tetszett, mikor megpillantottam a címet. Kíváncsi voltam, vajon drámai vagy prózai formájú lesz-e, de végül nem csalódtam a döntésedben, hiszen ez jobban elkülöníti a novellát a műtől. Ugyebár ott minden részben van egy nagy eszme, ami áthatja az adott kort, és itt, a 21. sz.-ban (remélem, jól értelmeztem :)) a szabadságról van szó. Pontosabban véve a túlontúl nagy szabadságról, amit az ember nem tud felhasználni, maximum tévesen. Ezt alátámasztja Éva viselkedése vagy a huligán lövöldözése. Illetve még egy fontos dolog, a pénz hatalma is megjelenik a szövegben, az asszony és a bank alkalmazottja közötti párbeszédben. Ezek a meglátások elgondolkodtatóak, érdekes olvasni. A végén Ádám úgy véli, a 21. századból egyedül a tudás az, amit érdemes megtartani, és (ha nem tévedek) a következő korszaknál, a falanszteres résznél valóban a tudomány köré szerveződik az élet. Tetszik, hogy erre is figyeltél. :) A formában találtam pár apró hibát, pl. "sötét, gazdagnak tűnő férfi" - itt szerintem kihagytál valami, pl. sötét öltönyös. Az utolsó jelenetben a "nő" szó néha kicsit gyakran ismétlődik, pl. "- Hé, téged ismerlek! – mutatott rá Ádámra. A férfi komoly arccal fürkészte a nőt. - Hol találkoztál ezzel? – kérdezte csodálkozva a másik nő." Ezeket azonban ki lehet javítani, nem vészesek. Mindent egybevetve a novella eredeti, elgondolkodtató és eseménydús. Gratu hozzá! :) Kata Válasz: Szia! Köszönöm szépen, hogy írtál. :) Az eltúlzott liberalizmust látom jelenleg nagy bajnak, főleg az USÁban, de itthon is számtalan problémát okoz, elég bekapcsolni a tévét hozzá. Köszi, hogy szóltál a hibákért, ki is javítom, ha jutok egy kis levegőhöz. :)