"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

1. rész

       Péter ma is elment bevásárolni a sarki kisboltba. Gyakran járt ide, az eladó már ismerte a tizennyolc éves fiút. Ezen a napon is csak a szokásos holmikat vette: tej, kenyér, sajt és egy-egy szelet csoki a testvérének és magának. Válogatott a csokoládék között, amikor a szomszédos polcnál egy furcsa alak csúsztatott egy zacskó cukrot a táskájába. A fiú nem tudta elnézni, hogy valaki lop. De azért botrányt sem akart, sem bemártani a lányt. Mielőtt odalépett volna, alaposan végigmérte a kis szarkát: könyékig érő, egyenes, sötétbarna haja volt és kék szeme. Fekete ujjatlant, és fekete nadrágot viselt. Különös volt a sötét ruházat a fehér bőrén, és a feketével kifestett, nagy szemek a sápadt arcon.
       – Tedd vissza! – mondta Péter parancsoló hangon, a sötét figura mellé érve.
       – Mit? – értetlenkedett a lány, de már látta, hogy ezzel nem tudja átverni a fiút.
       – Nem szólok senkinek, de most rakd vissza!
       A lány nem szólt semmit, csak hátat fordított, és kiment az üzletből. Az eladó nem vette észre, mit tett, így büntetlenül távozhatott.
       Péter kifizette a kosarában lévő portékát, és hazament. Év eleje lévén, nem volt tanulnivalója, így fogta a mappáját, tolltartóját, és elment a tópartra rajzolni.
       A lány nem ment egyenesen haza, hanem a város parkjában lévő nagy tóhoz ment. Fölült a híd szélére, táskájából előkotort egy doboz cigarettát, és rágyújtott. Csak nézett maga elé, miközben kis karikákat fújt a levegőbe, és a vízbe hamuzott. Sokáig ücsörgött ott, elmerülve a semmittevésben, de aztán rászánta magát, és hazament.
       Péter egy nagy diófa árnyékában telepedett le, és a távol lévő hidat, meg a rajta ülő, kicsi, sötét alakot kezdte rajzolni, akinek az arcát nem látta. Szerencséjére a kis figura vagy fél órán keresztül ücsörgött ott, így nyugodtan készíthette a képet. Már sötétedett, mikor végzett, és az alak is elindult.
       Miután a lány hazament, nem talált otthon senkit. A hűtőn egy cédula volt:

Vacsorázz! Nem voltál itthon, így
nélküled mentünk el a mamához,
Igyekszünk haza. Tanulj, és ne
mászkálj el sehova!

       Elfintorodott az ismerős üzenet láttán, majd kiengedte a macskát, aki már panaszosan nyávogott a mosogató alá zárva.
       – Na gyere, cila! A húgom már megint nem vette észre, hogy bemásztál ide.
       Egy kis tejet öntött a cica tálkájába, aztán elment a szobájába olvasni. Lett volna egy kevés házi feladata, de nem nagyon foglalkozott vele. Családja nem sokkal kilenc óra után érkezett meg. Kiment eléjük, és óvatosan próbálta kipuhatolni, édesanyja jó hangulatban van-e? Miután úgy döntött, előhozakodhat kérésével, hozott egy kérdőívet a szobájából.
       – Az iskolában kaptuk ezt a papírt. Lehet jelentkezni egy középfokú rajzoktatásra. Ugye elengedsz? Nagyon szeretnék járni.
       – Erről már tavaly is beszéltünk. És világosan megmondtam, hogy amíg az én kenyeremet eszed, és le nem érettségizel, nem fogsz festegetni. Ráadásul pocsék lett a bizonyítványod is. Még okot sem adsz, hogy elgondolkozzam rajta.
       – De… idén jobban fogok tanulni. Meg egyébként is… Szinte mindenki jár valamilyen szakkörre. Csak te nem eresztesz el.
       – Csönd! Tamara, erről nem vitázom!
       – Szemét vagy! – mondta a lány, és becsapta maga mögött az ajtót, mikor elviharzott a szobájába.
       Szörnyen dühös volt, hogy idén sem járhat a tanfolyamra. Tudta, hogy rossz tanuló, de hát nem is volt valami szorgalmas. Na és azzal is tisztában volt, hogy hiába lennének jó jegyei, akkor sem mehetne. Idegesen a falhoz csapta az ágyán lévő párnákat, és kiborogatta a ceruzáit az íróasztalra. Széke nagyot nyekkent, mikor rávetette magát. Mérgében fogta a színesek közt heverő körzőt, és betűket kezdett karcolni előbb az asztal lapjára, majd a saját karjára: R A J Z
       Annyira ingerült volt, hogy nem is érezte, fáj-e, amit művel. Néha megcsúszott a keze, olyankor a körző egész mélyen beszaladt a bőre alá. Ha nagyon fájt, felszisszent, de nem hagyta abba. Gyakran csinált efféle eszement dolgokat. Amikor már valóban kezdte érezni, hogy sajog a karja, elment letusolni, és a zuhany alatt alaposan kisírta magát. A forró víz lehiggasztotta, és ezúttal megállta, hogy ne firkáljon goromba üzeneteket az anyjának a párás tükörre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés