"Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog.
Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

A kávézás török szokása Bécsben és Párizsban a XVII. század végén terjedt el, Magyarországon már egy évtizeddel ezelőtt megjelent, csak nem hódolt nagy népszerűségnek török mivolta miatt. A XVIII. században, de leginkább a reformkor idején lett itthon is divat kávéházba járni. Az akkori kávéházak szokásaikban közelebb álltak a mediterrán hagyományokhoz, főleg Itáliához. Fokozatosan lepték el ezek a vendéglátóhelyek Magyarországot. 1869-ben összesen 1377 kávéház és kávémérés működött, Buda-Pesten 27 eszpresszó, 129 kávéház és 36 kávémérés. És miért volt szükség ennyire? A kávéházak népszerűsége nagyban összefügg az akkori viszonyokkal. A 19-20. században rosszak lakásviszonyok. Az otthonok zsúfoltak voltak, szűk hely jutott a magánéletnek. Az embereket taszította ez a helyzet, inkább a tágas és egyéni elkülönülésre több lehetőséget nyújtó helyeket kerestek, mint például a kávéházakat. „A kávéházak a szegényes életű pesti átlagember altatószere: kábítószer azok számára, akik szeretnének emberi életet élni, de csak maguk sivár életét élhetik.” – írja Móra Ferenc.

Ezen kívül még közrejátszik a rádió és a televízió hiánya, röviden a maihoz hasonló otthoni szórakozás. A kávéház tulajdonosok leleményes emberek voltak, igyekeztek olyan lehetőségeket biztosítani, amelyek majdnem minden igényt kiszolgálnak. Jártak ide az urak a feleségükkel vagy egyedül, írók és újságírók, művészek és politikusok. Itt folyt a kulturális, politikai és társadalmi élet. 1926-ban Rákosi Jenő úgy emlékezik vissza, hogy az intelligens ember ifjúságának egy részét a kávéházban töltötte, enélkül a fiatalember műveltsége hiányos és hézagos volt.

   A kávéházak legnagyobb vonzereje az ott olvasható újságok, napi – és hetilapok erejében rejlett. Egy kis bátorsággal ki is jelenthetjük, hogy a kávéfőzés mellett az – úgymond – „olvasóterem funkció” volt a kávéház legnagyobb feladata. Pontosan nem tudni, hogy átlagosan mennyi sajtótermékre fizettek elő, de egy kimagasló adatot megemlíthetünk. A híres bécsi-művészkávéház, a Café Central 251 lapot járatott, köztük az összes számottevő európai kiadványt is.

  Az olvasásnál még nagyobb szerepet játszott a társadalmi élet. Ez megnyilvánulhatott ismeretkötésekben, kulturális vagy politikai társalgásokban az egyes asztaloknál vagy játékokban. Leginkább az utóbbi adta az igazi közösségi életet. Elsősorban szalonjátékokkal mulathatták idejüket a betérők. Egy igazi kávéháznak elengedhetetlen tartozéka a billiárdasztal, anélkül nem is minősítették egy kávémérésnél többre, a négyzetcentiméterektől függetlenül. Az asztali mulatságot egy marquer (játékvezető vagy játékmester) felügyelte. A szabályok betartása mellett az ő feladata volt a billiárdasztal ápolása is.

  A golyós játékon kívül nagy népszerűségnek örvendtek a társasok és a kártyajátékok. A társasok közül talán a legnépszerűbb a sakk. Az első sakkversenyre a Wurmban került sor, majd innen átkerült a Velencébe. Érdekesség, hogy 1843-45 között nemzetközi sakkversenyre került sor: a párizsi Café de la Régence sakk-kör és a pestiek mérték össze tudásokat. A játszmát a magyarok nyerték és a győzelem bekerült az 1952-ben megjelent 500 Master Games of Chess című angol könyvbe is.

A kártyajátékok sem elhanyagolandóak a kávéházi életből. A nagyobb helyeken külön asztalt állítottak fel a játékosoknak. A polgárok legnépszerűbb játéka a francia eredetű hazárdjáték, a fáraó. A nagy mérkőzések színhelye a Hét Választófejedelem, a Korona és a Bossel. A fáraó lényege nem is igazán a játék élvezetében, inkább a fogadásban rejlett. A következőképpen játszották. A játékosok megkeverik az 52 lapos francia kártyát, aztán leraknak 13 lapot. A pakli maradékát a kiválasztott bankár megkeveri, tétet emeltet, amire a többiek ismét tétet tesznek. Ezután a bankár oszt: maga elé tesz két kártyát, egyet-egyet jobbra és balra is. A jobb oldali jelzi a vesztést, a bal oldali a nyerést. A téteket hozzáveszi a baloldalira tett tétekhez, és ezt követően ismét téteket emelnek. Minden körben felvetnek két kártyát addig, amíg el nem fogynak a lapok. A fáraó játékot az évek során többször is betiltották, de ez nem vette el a játékosok kedvét.

  Sok-sok egyéb játék is hódít a kávéházakban, mint például a szerencse fazék, a lottéria, a tombola, a kockajáték, az ostábla, a dominó és a malom. Ezeken kívül nagy rajongásnak örvendtek a nyelvi játékok is, mint például a rímjáték, az anagramma (olyan szó, amelyeket egy másik szó felcserélésével kapunk), az intarziajáték, és a nagy barchoba-csaták. A nagymesterek az írók, költők közül kerültek ki, mint például Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Somlyó Zoltán. Szerveztek palindrom – azaz visszafelé is értelmes szavak gyűjtése – versenyt, kecske és kínrímírást, halandzsa nyelvet is alkottak és kicsoda micsodát is szívesen játszottak. Ennek a lényegét Karinthy A vers lelke című írásában foglalta össze a következőképpen:

„Kedves és vidám társaságban, ahol még élnek egy emberibb kor hagyományai, alakult ki ez a figyelemre méltó társasjáték.

Valaki azt kérdezi:

• Mitcsinál a micsoda a micsodán, meddig mitcsinál a micsodája?
• Megy a juhász a szamáron, földig ér a lába.

Mire a kérdező elégedetten:

• Úgy van.

Ennek a kicsoda-micsoda játéknak a szóban forgó társaságban idővel bajnokai fejlődtek. Büszkén vallom, hogy magam is közéjük tartozom, akik szemrebbenés nélkül vágják ki a legnehezebb és legritkább verssorokat a jól feltett kérdésre: ráismernek drámákból vett idézetekre, sőt szállóigékre, keresztül-kasul, az egész magyar költészettörténetből vett példákra.”

Játék és olvasás mellett a kávéházakban aktív művészeti, főleg irodalmi élet is zajlott, a mai ember számára leginkább erről ismert. Azonban ennek kialakulása nem egyidős a kávéházakkal. A XIX. században az írók még a Wohl nővérek szalonjában indultak útjukra, csak az 1900-as évek után hódították meg a kávéházakat. Ez idő tájt több kávéház lett a művészek közkedvelt helye, ahol első műveiket vetették papírra vagy újságokat szerkesztettek. Híresebb kávéház például az Andrássy út Japán Kávéháza, ahol híres építészeink és festőink színesítették a társaságot, mint például Rippl-Rónai György, Szinyei Merse Pál vagy Lechner Ödön. Még ismerősen csenghet az I. kerületi Philadelphia neve, ami a tisztviselők közkedvelt helye volt, de állandó vendég Ady Endre és a Budai Színkör tagjai is. A kávéház 1905-ben bezárt, épületét mára már lebontották. Egy másik híres kávéházról pedig ki ne hallott volna történelem és irodalom órákon, a Pilvax kávéházról, a Tízek Társaságának gyülekező helyéről, a 12 pont születési helyéről?  

New York Palota:

Részletesebben egy még mai is létező kávéházról, a New Yorkról szeretnék mesélni. A New York Palota néven ismert épület az Erzsébet körúton áll már 1894 óta. A felépítésre egy amerikai biztosítótársaság adott megbízást Hauszmann Lajosnak. A hivatalos nyitóünnepséget október 23-án tartották, amihez egy kis anekdota is társul: állítólag egy jókedvű újságírócsapat, élén Molnár Ferenccel a Dunába dobták a New York kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva tarthasson.

A Palota átadásával megközelítőleg egy időben nyílt meg a földszinten a kávéház. A tulajok arra számítottak, hogy vendégeik többségét az előkelő gazdag urak és hölgyek fogják kitenni, azonban a koldus bohémvilág szereplői vették uralmuk alá a New Yorkot. A hangulat barátságos, mindenki ismer mindenkit, a pincérek híresek voltak gyors kiszolgálásukról, rögtön megkaphatta az ember itt a feketét, a tintát és a papírt.

Rövid időn belül a New York irodalmi kávéház arculatát kezdte el felvenni. Sorra jöttek létre a művészasztalok, bizonyos férőhelyeket foglaltak el, például az írók és az újságírók a karzaton tartózkodtak, a feltörekvő színésznők és könnyebb erkölcsű hölgyek a karzat egy eldugott sarkában tanyáztak, az egyéb vendégek pedig a földszinten, azaz a „mélyvízben”. Megszületett napszak szerinti beosztása is, de a hely hivatalosan csak akkor vált irodalmivá, amikor a Harsányi-fivérek vették át a vezetést. A testvérek igyekeztek az írók kedvében járni. Például szerepelt a menüben az írótál vagy más néven a kis irodalmi, ami nem volt egyéb, mint sonka és szalámi ötletesen tálalva. Ezt csak írók rendelhették, akár hitelbe is. A testvérek a könyvekkel és előfizetett folyóiratokkal is segítették a művészek pályáját. A vendég szabadon fellapozhatta a Pallas lexikon megfelelő kötetét, Budapest teljes Lak- és Címjegyzékét, a Helységnévtárat vagy a Vasúti menetrendet. Továbbá az írók kényelmét is biztosították: kiszolgálásukat a műkedvelő pincérek végezték. Ők hozták a szellemi munkához a tintát és a tollat, a fehérpapírt, amit kutyanyelvnek neveztek. Továbbá ezek a pincérek adták a legjobb lóversenytippeket, szállították a legújabb és akár hasznos pletykákat, - és ami néha az íróknak hasznára vált – hitellel vagy kisebb kölcsönökkel is kisegítették a vendégeket. Nem kellett sok idő, és az írók érezték legotthonosabban magukat a New Yorkban. Többek között Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula és Heltai Jenő közkedvelt helye, de itt szerkesztett a Nyugat is. Osvát Ernő szerkesztő itt kereste a tehetséges alkotókat, többek között a New Yorknak köszönhető, hogy több irodalmár hírnévre tehetett szert, például Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond.

A magyar film és mozi kialakulásában nagyszerepet játszott a New York. Kezdetben itt játszották a filmeket, gyakori vendég volt itt Korda Sándor a VIII. Henrik magánélete és a Rembrandt rendezője (ezzel a filmjével új életre kelti az angol filmművészetet), aki az első moziújságot adatta ki a magyar közönség számára, a Pestimozit. Ebbe Kosztolányi, Karinthy, Gábor Andor és Somlyó Zoltán is gyakran írt cikkeket. Kertész Mihály az Oscar-díjas Casablanca rendezője és Janovics Jenő, a magyar filmgyártás megteremtője is gyakran betért a kávéházba. A filmes szakma krémjét még híres filmmágnások, Zukor, Fox, Goldwyn és Louis B. Mayer egészítette ki. Zukor és Fox magyar származású filmrendezők, Goldwyn és Mayer a Metro-Goldwyn-Mayer médiacég alapítói. A filmrendezők mellett megjelentek a filmújságírók is, akik asztaluknál szerkesztették a filmes szaklapokat és a feliratokat is. A szakértők élén Pánczél Lajos filmtörténész.

A színészekhez kapcsolódik a New York Kövessy-vár nevű asztala. Itt foglalt helyet Kövessy Albert színházigazgató és színészei, akik egy, az asztalra kitett perselybe vártak adományokat az öreg színészek számára.

1913-ban, amikor a Harsányi-testvérek kávéházukat új tulajdonosnak adták át, úgy nézett ki, hogy a New York megindul a lejtőn. A helyiség csak úgy vándorolt a tulajdonosok között, az első világháború kitörését követően pedig irodalmi rangja megkopott, legtovább a képzőművészek maradtak hűek a helyhez. 1920-ban, amikor Tarján Vilmoshoz került a kávéház, fellendülni látszott az. A játéktermet étterem-bárrá alakította, de leginkább a zenészek tették színvonalassá az akkori New Yorkot. Itt játszott Berkes Béla cigányzenekara, mellettük pedig magyar és külföldi előadók léptek fel. 1925-ben a legnagyobb érdeklődést Eddy South afroamerikai dzsezz-zenekara keltette. Első fellépésén akkora tömeg gyűlt össze a New York előtt, hogy rendőröket kellett kivezényelni.

1936-ban azonban vége szakadt a kávéház sikerének. Tarján tönkrement, a második világháború is beköszöntött, ami jelentős károkat tett az épületben, így 1947-ben a New York bezárt. Ezután sportüzletként, utazási irodaként működött, aztán 1954-ben Hungária néven ismét kinyitott az egykori Palota, igaz csupán étteremként. A XXI. századra a Hungária név lassan lekopott az épületről és visszakapta a New York nevet. Manapság jelentős irodalmi élet nincs itt, csak a 2000 című folyóirat szerkeszt itt és találkozni egy-egy nyugdíjas íróval és olvasgató fiatalokkal is.

Források:

• Szentes Éva-Hargittay Emil: Irodalmi kávéházak Pesten és Budán
• Bodor Ferenc: A pesti polgárság  XX. századi színterei
• Gyáni Gábor: A kávéházba járó polgár
• Csapó Katalin: A százéves irodalmi kávéház, a New York
• John Lukacs: Budapest, 1900
• Glatz Ferenc: A magyarok krónikája

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés