"Ne agg�dj. M�skor is ment az �r�s, most is menni fog.
Semmi m�st nem kell tenned, mint
le�rnod egyetlenegy igaz mondatot.
A legigazabb mondatot, amit tudsz."
Ernest Hemingway

2. r�sz

       – L�tom, leny�rtad a f�vet. K�sz�n�m! – mondta P�ter �desanyja, haza�rkezve a munk�b�l.
       – Semmis�g. M�r terveztem n�h�ny napja, de folyton elfelejtettem.
       – Elm�sz ma valahova?
       – Igen, szeretn�k. A parkba. K�pzeld, tegnap m�r s�t�tedett, amikor elj�ttem, �s olyan sz�p volt a h�d a v�z f�l�tt. Ma viszek fest�ket, �s megpr�b�lom sz�nesben is elk�sz�teni a k�pet, amit tegnap ceruz�val csin�ltam. Mondjuk… akvarellk�nt j�l mutatna… – b�r az utols� mondat ink�bb csak saj�t mag�nak sz�lt.
       – Csak az�rt k�rdem, mert akkor ma is elker�litek egym�st �desap�ddal, �s azt �zente, k�sz�ni, hogy felapr�tottad a f�t.
       Id�k�zben kezdett lemenni a nap. P�ter felpakolta az ecseteit, rajzt�bl�j�t, fest�ket �s pap�rt is, �s elment. M�r vagy f�l �r�ja festegetett, �s a h�v�s�d� id� miatt feltette fej�re a sv�jci sapk�j�t, ami m�r �sdi volt, �s rongyos, de � nagyon szerette.
       Tamara d�lben, miut�n meg�rkezett az iskol�b�l, �desanyj�t a konyh�ban tal�lta, r�papucol�s k�zben.
       – Nos, mi volt ma a suliban?
       – Mi lett volna, az oszt�lyb�l �ten jelentkeztek a rajzoktat�sra… – mondta a l�ny, m�g mindig orrolva az anyj�ra.
       – Na j�, ezt most hagyd abba!
       – Nem k�rek eb�det. Elmentem.
       Azzal Tamara bepakolt n�h�ny holmit a tariszny�j�ba, majd a park fel� vette az �tj�t, ott pedig bevette mag�t a kis erd�be. Egy fa t�v�ben olvasott �r�k hosszat, de egy id� ut�n �szrevette, hogy h�v�s sz�l f�j. M�g a hossz� ujj� ruh�j�n kereszt�l is �rezte. Lassan s�t�tedett is, elindult ink�bb haza. Ki�rve az erd�b�l egy �regurat l�tott festeni a t�part mellett. Halkan m�g�l�pett, �s �gy sz�lt:
       – J� est�t uram! K�pr�zatos ez a k�p! El tudn� mondani, hogyan lehet ilyen sz�pen megfesteni a vizet?
       A f�rfi megfordult, �s r�mosolygott a l�nyra:
       – Te vagy az?
       Tamara alaposan meglep�d�tt, amikor a sv�jcisapk�s v�nemberben felismerte a boltban l�tott fi�t. Se sz�, se besz�d, megfordult, �s el akart menni, de P�ter elkapta a karj�t. Azt, amelyikre az este bet�ket v�sett. Tamara f�jdalmasan elfintorodott, �s felszisszent, de meg�llt.
       – Eressz! – sz�rte a fogai k�z�tt fenyeget�en, majd szabadon maradt keze k�rmeit a fi� karj�ba m�lyesztette, hogy m�g az ujjai v�ge is elfeh�redett.
       De P�ter nem heder�tett erre, hanem – l�tva, hogy ez kellemetlen a l�nynak – m�g ink�bb megszor�totta. Ez megtette a hat�s�t, Tamara engedett harciass�g�b�l. Bel�tta, hogy a fi� er�sebb n�la.
       – Elengedlek, ha meg�g�red, hogy nem szaladsz el – mondta amaz parancsol� hangon.
       A boltban m�g nem foglalkozott a l�nnyal, de egyre furcs�bbnak tal�lta a viselked�s�t. Kezdte �rdekelni, ki is �, �s mi�rt ilyen k�l�n�s.
       – Maradok, na! – mondta cs�k�ny�sen Tamara, �s megd�rzs�lte ekkor kiszabadult karj�t.
       – El�sz�r is, a nevem P�ter. T�ged hogy h�vnak?
       – Tamara. Akarsz m�g valamit? – k�rdezte meglehet�sen harap�san.
       – Az a k�rd�s, Te akarsz-e? Akkor megmutassam, hogyan festettem a vizet? – �gy gondolta, ezzel marad�sra b�rhatja a l�nyt.
       – Meg.
       P�ter a rajzt�bl�j�hoz l�pett, �s megmutatta a k�pet Tamar�nak, aki �jra megdics�rte, de a bar�tkoz�s legcsek�lyebb sz�nd�ka n�lk�l.
       – Neked mi nem szokott menni, ha vizet festesz?
       – Nem tudom. Nekem olyan… sz�rke.
       – �rtem. N�zd meg arra a tavat! Milyen sz�neket haszn�ln�l a lefest�s�hez?
       – H�t… kir�lyk�ket, feket�t, vil�gosk�ket, meg tal�n egy kis feh�ret.
       – J�. �s ott, ahol r�s�t a nap?
       – S�rg�t. Meg tal�n v�r�set.
       – �s arra h�tr�bb?
       – Ugyanaz: k�keket.
       – N�zd meg jobban! Van ott z�ld �s lila is. �s ahov� a nap r�vil�g�t, r�zsasz�n. Ne f�lj sz�nesre festeni a k�peidet. Nyugodtan haszn�lj olyan �rnyalatokat, amik l�tsz�lag nem illenek oda. De ha jobban megn�zed, a v�z nem is annyira k�k, ink�bb z�ldes-barna, igaz?
       – Igaz. Vannak n�lad m�s k�peid is? – Tamar�t csak az hajtotta, hogy valamit tanuljon ett�l a tehets�ges fi�t�l.
       – Vannak. �s n�lad? Gondolom, sokat rajzolsz. Vannak most itt k�peid?
       – N�h�ny.
       – Mutasd meg! Akkor �n is megmutatom. – P�ter tudta, hogy �gy r�veheti a l�nyt. Sokat el�rulnak egy emberr�l a rajzai, ez�rt is volt k�v�ncsi r�juk.
       El�ker�ltek a m�vek a t�sk�kb�l, mapp�kb�l. Tamara fogta P�ter rajzait, elment vel�k a h�dig – ez�ttal nem voltak olyan messze, mint a fi� el�z� nap –, ott le�lt, �s belemer�lt a n�zeget�s�kbe. � csak p�r tippet szeretett volna ellesni.
       – Tamara, ezek elk�peszt�k. A sz�nes k�peid val�ban nem a legjobbak, de ez a tussal k�sz�lt napraforg�… �s a grafit rajzaid is nagyszer�ek. Biztosan j�rsz valamif�le szakk�rre, ahol ezeket megtanultad. Ha nem, el kell menned, hogy m�g jobban menjen. Nagyon tehets�ges vagy. Hallod?
       P�ter azt hitte, a l�ny egy�ltal�n nem figyelt, mert nem v�laszolt, de t�vedett.
       Tamara mindent hallott, csak �pp nem reag�lt. Amikor a fi� h�tran�zett, azt l�tta, hogy a rajzai visszaker�ltek a mapp�j�ba, azon pedig egy k� fek�dt, nehogy a sz�l elvigye. Tamara pedig a h�d perem�n s�t�lt fel �s al�. Ki tudja, mi j�rhatott a fej�ben, ahogy l�bai alatt a m�ly vizet n�zve m�szk�lt. A szeg�ly meglehet�sen keskeny volt, Tamara csak inogva, bizonytalanul tudott �jra �s �jra v�gigmenni rajta.
       – Te idi�ta! – sietett P�ter a l�nyhoz. – Azonnal m�ssz le onnan! Le fogsz esni.
       – Dehogy fogok. Egy�bk�nt is, ez nem foly�. Meg k�l�nben sem �rdekelne.
       Ahogy ezt kimondta, Tamara l�ba al�l kics�szott egy instabil k�. P�ter elkapta a l�ny karj�t, aki ett�l �jra csak felszisszent, de a keze kics�szott, �s beleesett a t�ba. A v�z m�ly volt ugyan, de � hamar felj�tt, �s ki�szott a partra. Nem volt semmi baja, csak alaposan �t�ztatta a ruh�j�t a hideg v�z. Szedel�zk�dni kezdett, rajzait visszatette a mapp�j�ba – miut�n megsz�r�totta kezeit –, azt pedig a tariszny�j�ba, �s �jra h�tat ford�tott, hogy elmenjen. N�mi sz�gyent �rzett, mert h�t figyelmeztet�s ellen�re is nagy baroms�got csin�lt, de ezt persze semmi�rt be nem vallotta volna. P�ter meg�ll�totta, �s szemreh�ny� hangon �gy sz�lt:
       – Ne csin�lj t�bbet ilyen marhas�got! Nagyon buta vagy, csak bajba sodrod magad.
       – Te meg h�lye vagy. Mit �rdekel t�ged, hogy mit csin�lok? M�r’ nem m�sz a dolgodra? �s hagyj b�k�n engem is!
       – J�l van, menj csak! B�r nem hiszem, hogy b�ntottalak volna, ami�rt �gy viselkedhetsz velem. De ak�rmilyen fura vagy is, azt mondom, a rajzol�ssal �rdemes volna komolyabban foglalkoznod. – P�ter abban b�zott, hogy ezzel c�lt �r el, �s ism�t marad�sra b�rhatja a l�nyt.
       Siker�lt neki. Tamara megfordult, de nem emelte fel a fej�t.
       – Ezt komolyan gondolod?
       – Komolyan, h�t! – felelte a fi�, felvidul� tekintettel. Majd megengedett mag�nak egy k�rd�st:
       – Mi t�rt�nt a kezeddel? Tegnap m�g nem l�ttam, hogy b�rmi baja lenne.
       – Az nem l�nyeg. Nem t�rt�nt semmi.
       – Ahogy gondolod. B�r a semmi nem ilyen. Mindegy.
       – Tudn�l nekem seg�teni? A rajzol�sban. Tan�tani n�h�ny dolgot…
       Ez volt az els� alkalom, hogy Tamara minden unszol�s n�lk�l megsz�lalt, �s szavaival nem akarta megb�ntani P�tert. A fi� �r�lt ennek, �s lelkesen v�laszolt:
       – Sz�vesen. De ha m�r itt tartunk, n�h�ny tippet �n is sz�vesen fogadn�k.
       Tamara l�tta, hogy P�ter j�val �gyesebb n�la, szebbek a rajzai – s f�leg a festm�nyei, de azzal is tiszt�ban volt, hogy az � ceruzarajzai jobbak. M�s technik�ban � volt az �gyetlenebb, csak ebben az egyben nem.
       – Holnap r��rsz?
       – �h�m.
       – Akkor n�gyre gyere ide!
       – Rendben – mondta Tamara, mik�zben haj�b�l cs�p�g�tt a v�z, nedves ruh�ja pedig a b�r�hez tapadt.
       M�r menni akart. Teljesen bes�t�tedett, f�zott a h�v�s sz�lt�l, �s a karja is f�jt. De most m�r nem pr�b�lta csak �gy fak�pn�l hagyni a fi�t. Nem is hitte, hogy sz� n�lk�l elengedn�, �s m�r nem is akart k�sz�n�s n�lk�l t�vozni.
       – �n most megyek.
       – Hazak�s�rjelek? M�r s�t�t van.
       – K�sz, de nem! – Tamara olyan volt, mint egy kis f�j� macska.
       – J�l van, na. Menj csak! – azzal P�ter is �sszepakolt, �s hazament.
       „Nagyon k�l�n�s ez a l�ny. Olyan t�sk�s �s �nhatalm�, de a rajzol�s�rt hajland� felhagyni a modor�val. De mi�rt ilyen? Mi�rt lopott? Egyszer�en nem tudom neki elfelejteni. �s valami t�rt�nt a karj�val is, amit nem akar el�rulni. Tal�n furcsa, de engem �rdekel, mit�l lett ilyen arrog�ns. Mert biztosan van valami oka.”
       „Ez a fi� nagyon j�l rajzol, iszony� tehets�ges. T�le rengeteg mindent tanulhatok. �s m�g sz�l�i enged�ly sem kell hozz�. Csak azt nem �rtem, minek �rdekli, hogy mi lett a kezemmel, meg hogy egyed�l j�v�k haza. J�l van, hogy �rdekl�dik, de fogja fel, hogy nem fogok neki semmit sem mondani. Semmi k�ze hozz�, hogy mit mi�rt csin�lok. Ne akarjon bar�tkozni velem, semmi sz�ks�gem r�. Csak tan�tson.”
       Tamara �gy f�l tizenegy t�jban �rt haza. Anyja m�r agg�dott �rte, �s m�rges is volt, ami�rt ilyen sok�ig elvolt. De a tegnapi �sszevesz�s�k ut�n nem akart ism�t perlekedni, ez�rt nem is tette sz�v� a k�sei kimarad�st.
       – Gyere, seg�ts, �s vasald ki ott azt a p�r ruh�t!
       – Nem. M�s dolgom van. – Tamara most is s�ndiszn�m�d viselkedett �desanyj�val. M�g csak k�s�rletet sem tett arra, hogy kib�k�ljenek.
       – Mi�rt vagy tiszta v�z? Meg�zt�l? – k�rdezte az anya, feln�zve a mosogat�sb�l.
       – Nem, nem �ztam meg. Beleestem a t�ba.
       – Hogy lehetsz ennyire szerencs�tlen?
       – Valahogy. Mi�rt kell mindig bel�m k�tn�d?
       – Mi�rt v�laszolsz mindig �gy? T�nyleg jobb lesz, ha m�sz a dolgodra.
       – Megyek is!
       Tamara letusolt, pizsam�ba b�jt, �s az �gyban egyszer �tfutotta a m�snapra feladott anyagot, majd lefek�dt aludni.

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s